Magyar Péter újra fenyegetőzött: káoszt és erőszakot akar

Vágólapra másolva!
Az elmúlt évtizedben a Soros-hálózat többször megpróbált káoszt kirobbantani Budapesten. Az akcióktól azt remélték, hogy megbuktathatják Orbán Viktor kormányát és átvehetik végre a hatalmat Magyarország felett is.
Vágólapra másolva!

Magyar Péter nemrég Újfehértón fenyegető üzenetet fogalmazott meg.

Ígérem, hogyha ezt folytatják, akkor 2024. június 8-án nem leszünk annyira békések Budapesten a Hősök terén

– mondta a magát liberálisnak valló politikus, aki azt is hozzátette: „ott nem fognak minket megállítani”. Mindez nemcsak a szomszédunkban zajló háború és a Robert Fico elleni merénylet miatt aggasztó, de azért is, mert nagy erők, egy sor Soros által finanszírozott szervezet sorakozott fel Magyar mögött. Ezek pedig a Szrgya Popovics és Saul Alinsky által leírt felforgató módszerekhez is köthetők.

Magyar Péter és Márki-Zay Péter.
Fotó: Facebook/bohardani

Miközben Magyar Péter – ígéretei ellenére – továbbra sem számolt be arról, kik pontosan kik és milyen összegekkel finanszírozzák rendezvényeit és politikai építkezését, az elmúlt három hónapban több esetben is kiderült, hogy a Soros-hálózat segíti építkezését. Dollármédiumok kezdték meg az építését, Molnár Áron „NoÁr” is feltűnt a támogatói között, és közvetett kapcsolatokra derült fény Bajnai Gordon környezetével. Mindez azért fontos, mert korábban Bajnai építkezését is támogatta Soros, majd a 2022-es választás előtt külföldről finanszírozták Márki-Zay Péteréket, illetve Bajnai DatAdat nevű vállalkozását, amely a baloldal kampányát szervezte.

Magyar valószínűleg Bajnai szavazatszámlálóira utalt, amikor tízezer segítőről beszélt a választás napja kapcsán, illetve – ahogy azt a Tűzfalcsoport is bebizonyította – a Sorosék által pénzelt Transparency szintén besorolt a liberális politikus mögé. Ráadásul május elejére kiderült, hogy a 2022-es külföldi finanszírozást intéző Action for Democracy egyik fő projektje, a Nyomtass te is nevű propagandakiadvány is Magyar Pétert támogatja. Mindemellett komoly meglepetést keltett, amikor Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Tisza Párt jelöltjeinek listáját. Számos olyan ember szerepel köztük, akik az elmúlt évtizedekben javarészt külföldön éltek. 

Közülük többen pedig álcivil, Soros-közeli szervezetekben is dolgoztak, vagy éppen a milliárdos spekuláns nézeteit vallják a migráció, a genderügyek, illetve a háború kérdésében. Köztudott, az elmúlt évtizedben a Soros-hálózat többször megpróbált káoszt kirobbantani Budapesten. Az akcióktól azt remélték, hogy megbuktathatják Orbán Viktor kormányát és átvehetik végre a hatalmat Magyarország felett is. 2018 végén a Soros-szervezetek által támogatott tüntetések már erőszakba fulladtak a Parlament előtt. Az akkor a rendőrök irányába mutatott agresszióban élenjáró Momentum politikusai ma már Magyar Péter tüntetésein és aláírásgyűjtő pultjai mögött fényképezkednek.

Más országok példájából is tudható, hogy Soros célja a felforgatás, majd a hatalomátvétel. Soros György és lobbistái már korábban totális szembefordulást hajtotta végre Magyarországgal szemben. Mindeközben magyarországi emberei korábban sem riadtak vissza az erőszakos fellépéstől. A 2010-es kormányváltás óta számos agresszív akcióval hívta fel magára a figyelmet a hazai Soros-hálózat. Ezek közül a legemlékezetesebb talán a 2013 márciusából a Fidesz-székház elfoglalása, a 2014-es netadó tüntetést követő székházostrom, vagy a Sándor-palota megrongálása. A Soros-hálózat eszközeiből kaphattunk ízelítőt az elmúlt évtized tüntetéseinél: vonulások, közterületet elfoglalások, székházdobálás, a Terror Háza dobálása, erkélyre mászkálás, festékkel, kővel való dobálások.

A módszer lényege, hogy a politikai akcióknak egyfajta buli, „happening” hangulatot teremtsenek: viccessé, menővé tenni az „ellenállást”, hogy minél több fiatal vegyen részt rajtuk. Emellett a törvényességet nyíltan átlépő, gyakran az erőszak határát súroló, a rendőröket provokáló összecsapásokat szerveztek. Gulyás Mártonék korábban aktivisták kiképzését is megszervezték, akiket elméleti viták mellett gyakorlati helyzetekre, pl. rendőri intézkedés esetére is felkészítettek. Magát Gulyást – aki elindította Magyar Péter politikai pályafutását – rongálás és garázdaság miatt el is ítélték.

A Soros-szervezetek forgatókönyve tökéletesen illeszkedik a spekuláns hálózata által már hosszú évek óta alkalmazott anarchista stratégiába, melyet Saul Alinsky dolgozott ki. Alinsky-módszer központi eleme a provokáció, a törvényesség határán, vagy azon túl mozgó akciók, illetve ezek következtében az „áldozattá” válás.

Ne feledjük, 2017 őszén Soros egyik legfőbb felforgató embere is itt járt Budapesten. A Soros-hálózat, Gulyás Mártonék által a Parlament előtt felállított Agora vendége volt Szrgya Popovics, az OTPOR (Ellenállás) nevű szervezet vezetője, aki bemutatta Út a forradalomhoz című könyvét, amelyet az anarchia és a felforgatás bibliájaként olvasnak a Soros-aktivisták. Látogatása alkalmával Popovics a Soros Györgyék által pénzelt Magyar Narancsnak is adott interjút. Popovics 2000 óta amolyan „felforgató zseniként” a világ minden táján képzéseket tart ellenzéki aktivistáknak a Centre for Applied Nonviolent Action and Strategies (CANVAS) nevezetű szervezettel, útmutatást ad a regnáló hatalmakkal szembeni ellenálláshoz. A CANVAS messze nem csak elméleti munkát végez, egy valóságos globális hálózat, intézmény, kiképző- és oktatóközpont, amely mindenhol ott volt, ahol Soros kormányt akar buktatni, Macedóniától kezdve Ukrajnán, Grúzián, az arab tavaszon át Venezueláig.

2022 novemberében Békés Márton történész-politológus a XXI. Század Intézet honlapján A Popović-módszer Magyarországon című írásában a következőképpen foglalta össze ezen körök magyarországi próbálkozásait: „[…] az elmúlt tíz év tapasztalata, mely szerint egy vágyott magyar Majdan technológusai dolgozzák ki az éppen aktuális ügy dramaturgiáját, ők határozzák meg a tüntetések színpadra állításának műfaját, s írják meg a szakmai problémák politikai konfliktussá szélesítésének forgatókönyvét. A módszertan nem saját, hanem nemzetközi receptet követ, amelyet számos »színes forradalom« során sikerrel alkalmaztak, a hozzávalók (médiahadjárat, nagykövetségi nyomásgyakorlás, operatív beavatkozások, Soros-dotáció) gondos adagolásával együtt.” 

Popovics 2017. őszi látogatása előjele volt annak, hogy mire készül a Soros-hálózat Magyarországon. Már akkor sejthető volt, minden eszközt be fognak vetni, hogy Orbán Viktor nemzeti kormányát elmozdítsák. Pedig akkor még szó sem volt arról, hogy hazánk szomszédságában háború robban ki, amelynek kapcsán Magyarországot is tevékeny szereplővé, résztvevővé próbálják tenni.

A külső agresszióhoz pedig akár a kilátásba helyezett belső agresszión és a kormánybuktatáson keresztül vezethet az út.

Állami vezetők meggyilkolásáról fantáziálnak Magyar Péter ultraradikális baloldali követői. Feleségét lehallgatta, új barátnőjét megalázta, egy másik nővel erőszakoskodott Magyar Péter.